|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rimler Károly 2007. december 12.Az RMDSZ–PNL–PSD-paktum ellenére sem választották meg Nagyvárad alpolgármesterévé Bíró Rozáliát, helyette Mihai Grozát választotta meg december 11-én a helyi tanács. A demokrata párti alpolgármester egyetlen szavazattal kapott többet, mint az RMDSZ-es Bíró Rozália. A 2002-es népszámláláskor a 206 614 nagyváradi közül 56 985, a lakosság 27,58 százaléka vallotta magát magyarnak. 1973 óta nincs magyar polgármester a városban. Nagyváradot a polgári közigazgatás 1848-ban történt bevezetése óta irányítja polgármester, a most megválasztott ideiglenes városvezető az 50. – közölte Fleisz János nagyváradi történész. Hozzátette: a 49 polgármester közül 23 magyar, 26 pedig román nemzetiségű volt. 1848 és 1920 között magyar elöljárók vezették a várost, közülük Lukács György és Sall Ferenc ismertebb, róluk utcát is elneveztek. Bulyovszky József idejében indult fejlődésnek a város, munkáját a legsikeresebb nagyváradi elöljárónak tartott Rimler Károly folytatta. Polgármestersége idején (1901–1920) fejlődésnek indult a város, megépültek a legjelentősebb műemléképületek (a színház, a városháza, a Fekete Sas-palota stb.), és Nagyvárad az akkori Magyarország negyedik legjelentősebb városa lett. A trianoni döntéstől 1940-ig a román nemzetiségűek vették át a hatalmat. Ezután ismét a magyarokon volt a sor, Soós István 1944 márciusáig volt a Körös-parti város polgármestere, majd következett a kommunista hatalomátvétel. „Érdekes, hogy 1945 és 1973 között egyetlen román polgármestere volt Nagyváradnak” – hangsúlyozta a történész. Mint mondta, 1960 körül fordult meg az etnikai arány a városban, többségbe kerültek a románok, de 1973-ig nem volt jelentős számbeli különbség a két közösség között. A látványos változás az iparosodással következik be, amikor az utolsó magyar polgármester, Szántó István (1968–1973) vezette a várost, aki Fleisz szerint ma Amerikában él. /Pap Melinda: Átverték az RMDSZ-t. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./ Demokrata párti alpolgármestere lett Nagyváradnak, miután a tanácsosok egy szavazatkülönbséggel a Brüsszelbe távozó Petru Filip helyére párttársát, Mihai Grozát támogatták kihívója, az RMDSZ-es alpolgármester Bíró Rozália ellenében. Heves vita volt, akkora hangzavarral, hogy alig lehetett érteni, mit mond egyik-másik tanácsos. „Új kapcsolatot kell kiépítenünk, és hogy milyen lesz az együttműködés az új polgármesterrel, még eldől. Mindenesetre minket azért választottak meg, hogy a város problémáit megoldjuk, és nem hogy gyarapítsuk” – mondta Bíró Rozália. /Both Abigél, Mihály László: Árulás Bíró Rozália ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./2010. április 28.Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereirőlNagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében. Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket. Érdekességek Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”. Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó. Tököli Magdolna erdon.ro 2010. december 23.Honvédemlékmű lesz NagyváradonMihamarabb szeretné felavatni a Románia területén elesett magyar katonák emlékművét Nagyváradon, a Rulikovszky-temetőben a Pro Liberta Partium Egyesület. A szervezet alapító tagjai, három RMDSZ-es helyi önkormányzati képviselő, azt mondják, valószínűleg az engedélyeztetés nem lesz zökkenőmentes, de az emlékműállításra törvényi alapjuk van. Románia és Magyarország által kormányközi egyezményként is elfogadott uniós rendelkezés szerint ugyanis nemhogy szabad, de kell is emlékhelyet létrehozni az Európai Unió tagállamaiban azoknak a más nemzethez tartozó katonáknak, akik az illető ország területén vesztették életüket valamelyik háborúban. Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor önkormányzati képviselők az elmúlt esztendőben alapos kutatást végeztek Doberdóban és környékén, ahol az első világháború három éve alatt több tízezer Bihar és Temes megyei magyar katona vesztette életét. 1918-ban Rimler Károly akkori nagyváradi polgármester felhívására közadakozásból emeltek négy emlékművet az elesetteknek a csaták helyszínein. A gúla alakú építményeket – egy kivétellel, amelyet egy magyarországi civil szervezet felújíttatott – évtizedek óta nem tartotta rendben, és nem is látogatta senki. Az egyesület tagjai ezek közül hármat megtaláltak ezen a nyáron, a negyedikre pedig székesfehérvári partnereik nem sokkal később a mai Szlovénia területén akadtak rá. Ez a legutóbbi darabokban van, így a nagyváradi köztemetőben állítandó emlékmű mellett a Pro Liberta Partium Egyesület ennek helyreállítását is mihamarabb el szeretnék kezdeni. Mint ismeretes, nemrég Tőkés László európai parlamenti alelnök is látogatást tett a doberdói csatatéren, Krisztus-szobrot ajándékozva az ottani kápolnának. A három RMDSZ-es tanácsos jó lépésnek tartja ezt, mint mondják, a Rulikovszky-temetőbeli emlékmű felállításához mindenki segítségét szívesen veszik, mint fogalmaztak, még az RMDSZ-t gyakran bíráló Erdélyi Magyar Ifjakét is, hiszen civil kezdeményezésről, és nem politikai ügyről van szó. Az EMI még 2006-ban felállított egy keresztet a temetőben a magyar honvédek emlékére, ám az már másnapra eltűnt. A sírkertben ugyanis régebben volt magyar honvédtemető, ennek parcelláit 1990 után kiosztották a román veteránoknak. Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár) 2011. január 11.Digitalizálják az evangélikus levéltáratA nagyváradi evangélikus egyházközség levéltárát a Szülőföld Alap pályázatán elnyert pénzből digitalizálják, vagyis elektronikusan rendszerezik és tárolják. A mostani munka az egyházközség megalapításától a múlt század elejéig terjedő időszakot öleli fel, de tervezik, hogy egy következő kiírás alkalmával a napjainkig terjedő időszakra is pályáznak majd. Mátyás Attila parókus lelkész tájékoztatta lapunkat a részletekről. A fő cél a levéltár feltérképezése és részleges digitalizálása. Szeretnék a levéltárat tematikus sorrendbe csoportosítani, másrészt egy összefogó tartalomjegyzéket készíteni hozzá, mivel csak részlegesek vannak. A hatszázezer forintos vissza nem térítendő támogatásból már decemberben elkezdődtek a munkák, január végén ez az első szakasz le is zárul, vagyis elkészül a levéltár feltérképezése, tematikus rendezése és a digitalizálás 1920-ig. A munkát szakemberek végzik, mellyel a nagyváradi Docusys Kft.-t bízták meg. A belső használatot fogja ez megkönnyíteni, a számítógépes keresőprogram segítségével könnyen meg lehet majd találni az iratokat, és akár a másolatot felhasználva, akár így egyszerűbben megtalálva az eredeti darabokat tudnak egy-egy igazolást vagy kimutatást készíteni. Az evangélikus egyházközség levéltárában a gyülekezet megalakulási évétől, vagyis 1812-től vannak iratok. Többek között Rimler Károly, 1860–1898 között szolgált evangélikus lelkész (a jó emlékezetű polgármester apja) és Maternyi Imre, az 1898–1944 közötti lelkész idejében keletkezett dokumentumok, iratok is fellelhetők. Rimler lelkipásztor idejében gyűjtötték össze a templom építéséhez szükséges anyagi fedezet nagy részét, az egyházközség pedig Maternyi tiszteletes idején „izmosodott meg” igazán, részletezte a lelkész. Az építkezések (a XX. század elején épült templom, a nem sokkal későbbi elemi iskola és a telken található két ház) idején keletkezett dokumentumokra kiemelt figyelmet szeretnének fordítani a digitalizálás során, részletezte Mátyás tiszteletes, és a Maternyi-hagyatékot is fel fogják dolgozni. A levéltárban fellelhető dokumentumokhoz azok férhetnek majd hozzá elektronikus úton, akiknek ma is hozzáférése van az archívumhoz. Természetesen szívesen látják azokat is, akik kutatási célból, tanulmányaikhoz szeretnének elmerülni az adatokban és iratokban. DVD-n a gyülekezet története Egy prezentáció készítése is folyamatban van, mondta a lelkész, aminek segítségével az egyházközség múltját szöveges és képi formában jelenítik meg, illetve a fellelhető festményeken, képeken, dokumentumokon, különböző kegytárgyakon keresztül szeretnének betekintést nyújtani az egyház mai életébe. Ezzel röviden, de mégis felvázolnák a gyülekezet történetének szinte két évszázadát, segítséget nyújtanának a gyülekezetnek a maguk értékelésében, identitásának erősítésében, nem utolsó sorban pedig egy autentikus képet tudnak majd mutatni magukról a belföldi vagy külföldi látogatóknak, támogatóknak, akik hozzájuk érkeznek. Hálásak a Szülőföld Alapnak a támogatásért, mondta Mátyás tiszteletes, mivel ezzel legalább hozzáfognak a régi dolgaik elővételéhez, rendszerezéséhez és elérhetővé tevéséhez. Sok anyag van, mondta, amiből akár több doktori disszertációt is lehet írni. Éppen jövőre lesz kétszáz éves a gyülekezet, a lelkész pedig reméli, hogy ez alkalomból a gyülekezet múltját és a nagyváradi lutheránusok történetét egy könyv formájában is meg tudják majd jelentetni. A templomépítés idején például az evangélikus egyháznak igen erős gyülekezete volt, és a városban is komoly funkciókat betöltő tagjai voltak. Rimler és Maternyi lelkészek például a városi tanács tagjai voltak, az ifjabb Rimler Károly pedig először rendőrparancsnok, majd polgármester lett. Meghatározó egyéniségei voltak tehát abban az időszakban a város történetének az evangélikus gyülekezet tagjai, így a gyülekezet életét bemutató DVD a város történetének szempontjából is fontos. F. E. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2012. március 26.Partiumi Honismereti TalálkozóSzombaton szervezték Nagyváradon a Partiumi Honismereti Találkozót, amit a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság közgyűlése zárt. A Társaság 2012-es kutatási programja a Partium és a Bánság egyházi műemlékeire, valamint nagy személyiségeink emlékezetére összpontosít. Az eseményen Aradról részt vett Berecz Gábor, Nagy István, Olasz Angéla Puskel Péter és Ujj János. Péter I. Zoltán a nagyváradi vár királyszobrairól, Kupán Árpád az utolsó békebeli nagyváradi polgármesterről, Rimler Károlyról, Kiss Kálmán a túrterebesi műemlék templomokról, Nagy István Klebelsberg Kunóról, Wanek Ferenc Péchi Antalról és a Selmecbányai Bányászati Akadémiáról, Pásztai Ottó Dr. Károly Irén Józsefről, míg Kovács Rozália az érmihályfalvi református templomról tartott előadást. Nagy István Nyugati Jelen (Arad) 2012. április 18.Műemlékvédők tanácskoztakNagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából kerekasztal-beszélgetést szervezett a városháza kistermében, a betervezett táblafelavatás viszont elmaradt. A Műemlékvédelmi Világnapot -április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédő világszervezete, az ICOMOS (Műemlékek és Műemlék-együttesek Nemzetközi Tanácsa) kezdeményezésére 1984 óta ünneplik szerte a Földön. Ez alkalomból szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kerekasztal-beszélgetést szervezett a nagyváradi városháza Rimler Károly termében. A Polgármesteri Hivatalt Florica Cherecheş alpolgármester asszony, illetve Benyovszki Tünde és Porsztner Béla ingatlanügyi aligazgatók képviselték, a magyar érdekeltségű civil szervezetek részéről pedig jelen volt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke, Szebeni Lajos premontrei öregdiák, valamint Emődi Tamás, a Műemlékvédő Alapítvány igazgatótanácsi tagja. Florica Cherecheş azt emelte ki, hogy a műemlékek hidat képeznek a múlt és a jövő között, ezért különös figyelmet kell fordítani a védelmükre. Megjegyezte: laikusként zavarják a szakszerűtlen beavatkozások, épületfelújítások. „Lehet, hogy a tulajdonosokat jó szándék vezérelte, de megfelelő szaktudás hiányában inkább kárt okoztak”, vélekedett. Közösen aláírják Adriana Lipoveanu városi főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan közvitára bocsátják az Általános Városrendezési Tervet és a műemlékvédelmi szakemberek véleményére is számítanak. Ebből a célból az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) egy foldert is létrehoznak és kérdőíveket osztanak majd szét. Azon meggyőződésének adott hangot: a mostani építészgeneráció úgy kell majd letegye a névjegyét a város arculatára, hogy ez harmonikusan illeszkedjen a korábbi stílusokhoz. Angela Lupşea, a Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója a megbeszélés fő céljáról beszélt, arra kérve a jelenlevőket, hogy minél hamarabb fogalmazzák meg a műemlékvédelemmel kapcsolatos gondolataikat, melyeket aztán egy dokumentumban fognak összegezni, amit közösen aláírnak majd. Ugyanakkor a következő hasonló tanácskozás időpontját is kijelölte, mint kiderült ez november 16-a lesz, a Japánban 1972-ben elfogadott Örökségvédelmi-konvenció 40. évfordulója okán. Arra is kitért: lobbizni kéne a szakminisztériumnál annak érdekében, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetésben a műemléképületek felújítására is legyenek elkülönítve megpályázható pénzösszegek. Dr. Ramona Novicov műkritikus örvendetesnek nevezte, hogy az Iskola másként-hét keretében több ezer gyermek látogatta meg a városháza tornyát. Felvetette, hogy hosszabb távú stratégiát kellene kidolgozni annak érdekében, hogy a diákságot örökségvédelemre neveljék. Ezzel kapcsolatban Kecse Gabriella elmondta, hogy jelenleg is körülbelül 500 váradi elemista tanul helytörténetet magyarul, opcionális tantárgyként, mire többen a jelenlevők közül azt javasolták, hogy román nyelven is ültessék ezt gyakorlatba. Ellentmondásos törvények Többek közt elhangzott még, hogy ellentmondásosak a műemlékvédelemmel kapcsolatos törvények, össze kellene hangolni az ezzel kapcsolatos önkormányzati határozatokat a készülő Általános Városrendezési Tervvel (PUG), jobban meg kéne szólítani a szakembereket, illetve jó lenne hangsúlyozottabban felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a Műemlékvédő Alapítványtól ingyenes tanácsadást lehet igényelni. A tanácskozás végére tervezett táblaavatás a városháza falán objektív okok miatt elmaradt. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2012. május 25.Kiadványok a civil életrőlNagyvárad- Az RMDSZ, illetve Biró Rozália alpolgármester kezdeményezésére, az önkormányzatnál megpályázott pénzösszegekből Boldog Várad címmel kiadványok jelennek meg a magyar civil szervezetekről. Biró Rozália alpolgármester, a váradi RMDSZ-helyi szervezet elnöke ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az elmúlt négy esztendőben az RMDSZ állandó párbeszédet és együttműködést folytatott a nagyváradi magyar civil szervezetekkel. Tették ezt annak érdekében is, mert az önkormányzat keretei eléggé korlátoltak, hiszen a 2004-es és 2008-as javaslatuk, melynek értelmében a szakbizottságokat ki kellene bővíteni, hogy civil szervezetek, illetve a szakmai testületek képviselői is helyet kapjanak benne, hogy az ötleteik és álláspontjuk is belekerülhessen egy-egy előterjesztésbe, nem talált meghallgatásra. Abból kiindulva, hogy az elmúlt négy évben ezen formális keret nélkül kellett a civil szervezetek képviselőivel úgy együttműködni, hogy a véleményeiket és álláspontjaikat megismerjék, és figyelembe vegyék a prioritások megállapításakor, ennek a párbeszédnek egyebek mellett az az eredménye, hogy sokkal jobban belelátnak és részt vállalhatnak a szervezetek tevékenységébe és életébe. Egy ilyen kerekasztal-beszélgetés alkalmából, mely a városháza Rimler Károly kistermében zajlott, vetette fel annak lehetőségét, hogy az értékmegőrző és közösségformáló, -gyarapító civil tevékenységet ismerté, elismerté, értékelté kell tenni. E célkitűzés megvalósítása érdekébe kiadványsorozat megjelenését javasolta az elöljáró, mely kötetek arra hivatottak, hogy egy egy civil szervezet történetét „vésik kőbe” kezdetektől napjainkig, bemutatva az alapítókat, az állandó tagokat, eseményeket, melyek az illető szervezet nevéhez, életéhez kötődnek. Boldog Várad. Civil, polgári, szövetségi élet sorozatcímszó alatt egy-egy kötet jelenik majd meg a Nagyváradi civil életet formáló szervezetek mindenikéről. Ezek a kiadványok A5-ös formátumban látnak napvilágot. Minden egyes kötet tehát egy civil szervezetről, annak tevékenységéről, alapító és oszlopos tagjairól szólna. Jön az első kötet Az alpolgármester asszony kezdeményezése pozitív visszhangra talált, sok civil képviselő úgy vélte, hogy szükség van egy ilyen kiadványsorozatra, mely az 1990-től mostanig kibontakozott és lassan már-már felnőtt korba emelkedett civil szervezeteknek a tevékenységét bemutatja. Tekintettel arra, hogy az ötlet és az igény egymásba kapcsolódott, úgy döntöttek, hogy “útnak indítják” a sorozat első kiadványát: a PBMET-kötetét mutatják be ebben a hónapban. Az elképzelés az, hogy minden évben hozzávetőlegesen négy civil szervezetnek a történetét, életét jelentessék meg. Hozzávetőlegesen 200 példány készül egy kiadványból, melynek megjelentetési költségeit pályázat utján nyerik el az önkormányzati költségvetésből. A kötetet bemutató rendezvényen minden résztvevő ajándékba kap egy példányt, megmaradt könyvekkel az illető civil szervezet rendelkezik. Az Újvárosért Egyesület nyerte meg az első pályázatot, mely összegből a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kiadványa készül el, – a következő kötet pedig a Tibor Ernő Galériáról fog szólni, tette hozzá az elhangzottakhoz az elöljáró -, melynek bemutatója május 30-án 18.00 órától lesz a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Minden, a Társaság tevékenységét ismerő és elismerő érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvény szervezői. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2012. december 21.Emlékezés és remény – Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségeiA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kiadványának, a Partiumi füzeteknek a jubileumi, 70. kötete Kupán Árpád történésznek a 19. század végét, a 20. század első felét meghatározó két nagyváradi polgármesterről, Rimler Károlyról és dr. Soós Istvánról írott könyve. Mindkét személyiség mellé illeszt Kupán egy-egy epitheton ornanst, abszolút jogosan: Rimler Károlyt a városépítőként, dr. Soós Istvánt pedig a városmentő polgármesterként aposztrofálva. Érdekes módon egyikük sem született tősgyökeres váradi, a német eredetű Rimler család Felvidékről, a Pozsony melletti Nagylévárdról származik, dr. Soós István pedig Marosludason született székely nemesi családban. Megkockáztatnám azt a feltevést, hogy éppen emiatt a térbeli perspektíva miatt lehettek mindketten Nagyvárad külső-belső arculatát megváltoztató egyéniség: nem a helybeliek rajongó lokálpatriotizmusával nézték és látták a várost, így könnyebben felismerték, hogy egy-egy időszakban mire van elsődlegesen szükség a Sebes-Körös partján. 1867, a kiegyezés után az építésnek jött el az ideje: a monarchia más városaihoz hasonlóan megpezsdül Nagyváradon is az élet, a korabeli visszaemlékezések tanúsága szerint, mint a hangyaboly, olyan építkezési-átalakulási nyüzsgés volt tapasztalható. Akkoriban épültek fel a szecessziós-eklektikus bérpaloták, illetve a hasonló stílusú kulturális-adminisztratív középületek. Ennek a pezsgésnek pedig a mozgatórúgója, hajtóműve, karmestere Rimler Károly polgármester volt olyannyira, hogy a városépítő jelző nemhogy a váradiakra jellemző túlzás volna, de a fegyvertények ismeretében kifejezetten szerénynek hat. Soós István viszont egészen más körülmények között, több irányból is fújó, nem ritkán orkánerejűvé erősödő ellenszélben vetette neki vállát a „ermészeti” csapásoknak. De helytállt erős kézzel irányítva a gályát, miközben – horatiusi-berzsenyi hasonlattal élve – „forrt a világ bús tengere”. Egyszóval a neki adományozott városmentő jelző is megérdemelten kitüntető. Kupán Árpád alapos munkát végzett, s ami különösen értékelendő, hogy olyanok számára is dokumentációval érdekesen alátámasztott olvasmánnyal szolgál, akiknek tulajdonképpen semmi közük Nagyváradhoz, sőt elsőre talán inkább elutasítanák ezt az újabb „váradi hencegésnek” tartott könyvet. Hisz mindkét polgármester tevékenysége példaértékű, abszolút hitelesen leképezi a mindennek rendelt idején elsődlegesen fontos tennivalók figyelemmel követését. Prológusában Kupán Árpád nem rejti véka alá a reményét, hogy az előző – talán sokkal nehezebb, hisz szokatlanabb, sőt világháborús – időszakokhoz hasonlóan feltámad a város tettekben megnyilvánuló és nem a tespedő beletörődésben megélt újraéledési vágya. „Jó lenne azzal zárni ezt az előszót, hogy újból feltámad a remény Nagyvárad újjászületésére. De ehhez olyan hit, akarat és önfeláldozás kell, kellene, amellyel e könyvben bemutatásra kerülő két férfi rendelkezett. Talán emlékük, küzdelmeik, sikereik, eredményeik felmutatása példát és ösztönzést ad mai felelős vezetőinknek, s minden olvasó lelkiekben gazdagodik e két személyiség életének megismerése által. Dum spiro, spero! Míg élek, remélek” – fejezi be prológusát a szerző, de hasonló gondolatokkal zárja sorait az utószót író Mihálka Zoltán történész is: „E sorok írója különösen nagyra értékeli azt, hogy a szerző felhasználta a helyi napilapok tudósításait, hiszen ezekből a különböző politikai és világnézeti beállítottságú kiadványokból valóban hű képet kap az olvasó a bemutatott személyekről és időszakról. S ezt a gondosan kiválogatott melléklet anyagai is kiegészítik. És mivel a könyv főszereplőit is mindig a remény ösztönözte példamutató tetteikben, zárjuk mi is az ősi mondással: a remény alszik ki utoljára...” A legtalálóbb végszó, bármiféle hozzátétel csak elvonna az értékéből! Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei, PBMET és Varadinum Script Könyvkiadó, Nagyvárad, 2012 Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. május 28.Elutasítja a magyarellenesség vádját a nagyváradi polgármesterMagyar politikusokkal és nem a nagyváradi magyarokkal van baja Ilie Bolojannak Az elmúlt hónapokban több olyan eset történt Nagyváradon, mely sokak szerint az itteni magyar közösség kisebbségi jogait sérthetik. Magyar utcanevek megváltoztatása, parkok átnevezése keltett több alkalommal felháborodást, és ezeket a magyarellenesnek minősített rendelkezéseket a közvélemény egyértelműen Ilie Bolojan polgármester rovására írta. Sokan csodálkoztak is azon, hogy a városgazda miért lett egyszerre úgymond magyarellenes, hiszen előző mandátuma alatt, míg az RMDSZ-szel irányította a várost, a helyzet nem volt ennyire kiéleződve. Sok vélemény látott napvilágot a közelmúltban, egyedül a polgármester véleménye nem volt tisztázva. Megkerestük tehát a városgazdát, s neki szegeztük a kérdést: mi a baja tulajdonképpen a nagyváradi magyarokkal? – Polgármester úr, az elmúlt hónapokban a nagyváradi magyarság körében kialakult egyfajta negatív hangulat, mivel sokan úgy vélik, az ön által hozott intézkedések nem veszik figyelembe a nagyváradi magyarok nemzetiségi jogait, illetve a város egykori magyar múltját szándékosan rombolni akarják. Ön hogyan látja ezt? – Pontosan mire céloz, beszéljünk konkrét esetekről, mivel úgy vélem, nem helyes általánosítani. Célzok itt a Bajor Andor utca átnevezésére, vagy például a pár hete bezárt Moszkva kávézóra, hiszen mindkét eset több keserű kérdést hagyott maga után, s a magyar váradiak közül sokan ezt etnikai alapú intézkedésnek vélték, vélik. – Rendben. Kezdjük a Bajor Andor utcával. Ennek az utcának az átnevezése azért történt, mert maguk az utca lakói kérték. Írásos megkereséssel fordultak a város vezetőségéhez. Igen, jóváhagytuk ennek az utcának az átnevezését, de Váradon mégis van jelenleg olyan utca, amelyik a Bajor Andor nevét viseli. Nem merült fel annak a kérdése sem, hogy kiiktassunk egy magyar utcanevet Nagyváradon. Azon a tanácsülésen, amelyiken ezek az utcanévcserék történtek, senki nem emelt ez ellen kifogást, nem érvelt ez ellen. De nézzük meg, abban az esetben, amikor el kell döntenünk, milyen nevet kapjon egy utca, milyen kritériumokat kell figyelembe vennünk. Mikor jelzőkre utaló neveket adunk, például Csendes utca, amit magyarra és románra is le lehet értelmesen fordítani, fel sem merül annak a kérdése, hogy ez elfogadható vagy sem. Azonban amikor különféle ismert emberekről kell elnevezni, akkor igenis betartjuk azt, hogy minden negyedik újranevezendő utca magyar személyiségről legyen elnevezve. De van még valami, amiről nagyon őszintén kell most beszéljünk! Be kell látnia mindenkinek, hogy egyes magyar nevek kiejtése, helyes leírása nagyon nehéz a nem magyaroknak, ez ellen nem tudunk mit tenni. Volt olyan, hogy telefonos tárgyalás során lebetűzve se tudta leírni a címet a tárgyalópartner. Értsük már meg, ez nem egy magyarellenes dolog, ez a realitás, nyelvi korlát. De hangsúlyozom, a tanácsban mindeddig nem merült fel az, hogy Váradon már meglévő magyar utcaneveket megszüntessenek, kitöröljenek a köztudatból. Nézze ezt a most elém terjesztett utcanévlistát, láthatja, minden negyedik új utcanév magyar személyiség neve. – És a Moszkva kávézó esete? Az egy olyan hely, ahol magyar kulturális eseményeket szerveznek évek óta. – Legyen világos, a törvények betartása minden lokálra érvényes. Akár magyar, akár román törzsközönsége van. Nézze meg, itt van az asztalomon egy határozat, pont ma bírságoltunk meg és zárattunk be ideiglenesen egy Zöldfa utcai lokált, hasonló okokból, mint a Moszkva kávézót, mivel nem tartották be a csendvédelmi rendelkezést. A Zöldfa utcai lokál tulajdonosa román, akkor most ez egy románellenes intézkedés volt – kérdem én –, vagy egy, a város polgárainak az érdekeit szem előtt tartó rendelkezés? Legyen világos, a nagyváradi önkormányzat és a rendőrség között van egy megállapodás, mely szerint ha egy lokál kétszer figyelmeztetésben részesül amiatt, mert megszegte a csendvédelmi intézkedést, harmadik kihágáskor ab ovo be kell azt záratni. Senkit nem ér tehát meglepetésként az ilyen bezáratás. Tehát elmondom még egyszer, a Moszkva Kávézót nem azért zárattuk be egy hónapra, mert az egy magyarok által látogatott lokál, hanem azért, mert többszöri figyelmeztetés ellenére sem voltak hajlandók betartani az előírt szabályokat. Engem tökéletesen nem érdekel, hogy a lokálok mellett lakó és esetenként panaszt tevő polgárok, akiket zavar a nem megengedett lárma, milyen párthoz tartoznak, nagyromániások, liberálisok, RMDSZ-közeliek. – A nagyváradi magyarok mégis aggódnak amiatt, hogy egyre inkább terjed, a polgármester magyarellenes politikát folytat. – Beszéljünk akkor nyíltan, mondjuk ki, mi is generálja valójában ezeket a botrányokat. Arról van szó, hogy az RMDSZ egyfajta lejárató, uszító kampányba kezdett most a román városvezetőség ellen, mivel nem jutottak vezető pozícióba az önkormányzatban. S ehhez legkézenfekvőbb, ha minden problémát etnikai síkra terelnek. Hogy saját sikertelenségüket leplezzék, azt akarják elhitetni az itteni magyar közösséggel, hogy a városvezetőség a polgármesterrel az élen egyszeriből mélységesen magyarellenes lett. Én a megelőző mandátumom alatt jól együtt tudtam működni mind az RMDSZ-szel, mind az itteni magyar közösséggel. És ami nagyon fontos, legyen világos, ami a megelőző mandátum alatt Váradon történt, akár jó, akár rossz dolgok, akár úgymond magyarellenes intézkedések, azokban az RMDSZ kivétel nélkül partner volt. Nem a liberálisok csinálták egyedül, hanem az RMDSZ-szel koalícióban. És az, hogy jelenleg hol tart ez a város – bármilyen szempontból –, akár jó, akár rossz értelemben, az nemcsak az én érdemem vagy hibám, hanem ugyanúgy az RMDSZ-é is, hiszen RMDSZ-es alpolgármesterrel, az itteni magyarok képviselőjével tettünk együtt mindent! Ha magyarellenes dolgok történtek netán, úgy ezeket is az RMDSZ-szel közösen tettük. Ez az igazság. – Ön hogyan viszonyul emberként a magyarokhoz? Vannak magyar barátai, ismeri a magyar kultúrát, a régi Várad történelmét? – Igen, vannak magyar barátaim és egész eddigi politizálásom bizonyítja, hogy nem vagyok magyargyűlölő. Elmondok most önnek egy eddig nem nyilvános esetet, csak hogy képbe legyen az én személyes hozzáállásommal, viszonyulásommal a magyarokhoz. Pár évvel ezelőtt kormányfőtitkárként helyettest kellett válasszak, az egyik jelölt egy Vâlcea megyei román liberális volt, a másik pedig a margittai RMDSZ-es, Cseke Attila. Én pedig Cseke Attilát választottam, és mikor Tăriceanu kormányfő is rákérdezett, hogy de miért, azt feleltem, én bihari emberként bizony jobban megbízok egy margittai magyarban, mint egy vâlceai liberálisban. És ezt jól tudják azok az RMDSZ-esek, akik most magyargyűlölőként akarnak engem beállítani, meg lehet tőlük kérdezni ezt is. Hiszi vagy sem, számomra nem az a fontos, hogy valaki milyen etnikumhoz tartozik, milyen funkciója van, hanem hogy emberileg mennyit ér. És több etnikai uszításra alapuló nagyváradi történetet elítélek, és tudom, hogy az itteni magyarok nem is ismerik a dolgok hátterét. Mint például azt sem, hogy mikor az Ady-líceum bérleti ideje lejárt, a megkérdezésem nélkül elkezdtek uszító hazugságokat terjeszteni arról, hogy a líceumot ki akarjuk onnan költöztetni. Fel is hívtam akkor a tanintézet igazgatónőjét, és elmondtam, hogy szégyellje magát, hogy először hergelik a szülőket, aláírásokat gyűjtenek, de nem egyeztetnek se velem, se a püspökséggel, és azt terjesztik, hogy kellemetlenség érheti a nagyváradi magyar diákokat. De több ilyen etnikai uszításon alapuló eset volt itt az elmúlt években. Pár éve, amikor az RMDSZ titokban, nem tudni milyen összeköttetések kapcsán meghívta Váradra Budapest polgármesterét, Demszky Gábort, engem mint nagyváradi polgármestert nem is értesítettek erről. Pedig elvártam, hiszen sok magyar él itt, és a magyar főváros polgármesterét illő módon akartam én is köszönteni. De nem is szóltak nekem erről az egészről. Ők tudják, miért, később ugyanis több furcsa dolog derült ki erről az állítólag irodalmi jelleggel felruházott látogatással kapcsolatban is. Mint ahogy azt sem tudják a nagyváradi magyarok, hogy a Rhédey-kápolna felújítását sem az RMDSZ-es alpolgármester szorgalmazta, hanem én vettem fel a kapcsolatot budapesti építészekkel, és több furcsaság történt ott, ami azt igazolta, éppen a magyar érdekképviselet nem tartotta szívügyének a romos magyar kápolna tisztességes rendbetételét. De gondolom, azok, akik most abból élnek, hogy én magyarellenes vagyok, ezekről nem beszélnek. – Mi a logika az Olaszi temető átnevezése Mihai Viteazul parkra ? Mihály vajdának a történelmi kódexek szerint semmi köze nincs se a régi Váradhoz, se az Olaszi parkhoz. – A szóban forgó park átnevezésének egyetlen egyszerű magyarázata van. A nagyváradi főtér felújítása után Ferdinánd király szobra kerül oda, az eddig ott helyet kapott Mihály vajda-szobrot a volt Olaszi temető helyén kialakított parkba akarjuk átvinni, ez adta az ötletet, hogy a parkot is így nevezzük el. Ez azonban még nem került napirendre. Még nem dőlt el ezzel kapcsolatban semmi. Más javaslatot sem kaptunk a kérdéses park elnevezésére eddig. – Politikai körökben az is elterjedt, hogy azért lett úgymond „magyarellenes", mert már nincs magyar alpolgármester a városban. Ha Biró Rozália még alpolgármester lenne, akkor is megszülethetnének ezek a döntések? – Biró Rozália jelenléte nem igazán befolyásolna semmit. De elmondom, hogy alakult úgy, hogy miért nem akartunk most az RMDSZ-szel közös városvezetést. A legutóbbi választás előtt, amikor kezdődött a kampány, tárgyalást kezdtünk újfent az RMDSZ-szel, éspedig arról, hogy a következő mandátumra is legyen egy magyar nemzetiségű funkcionárius a város vezetőségében. Mi bele is mentünk ebbe. Azonban a kampány ideje alatt az RMDSZ igen furcsa mód kezdett el kampányolni, olyan kijelentéseket téve, hogy az eddigi városvezetőség és az eddigi polgármester – azaz én –, képtelen a tisztánlátásra, az előrelátásra, tervezésre, mint az elmúlt húsz év alatt a többi. Azaz a nép nyelvén szólva az eddigi polgármesterek simán hülyék voltak. S mentek a nagy kampányszövegek, hogy bezzeg a kisebbségi magyar vezetőknek hatalmas, világmegváltó terveik vannak, tehát rájuk kell szavaznia mindenkinek. A megállapodás ellenére nem velünk kampányoltak, hanem ellenünk. Mi akkor nagyon világosan megmondtuk nekik, hogy ez nem korrekt, s megkérdeztem: évekig benne voltatok a városvezetésben, alpolgármesteretek volt, mit tettetek konkrétan ezért a városáért, az itteni magyarokért? Fel tudtok valamit mutatni? Kiderült, nem. Erre logikus a válasz, hogy vagy pont olyan „hülyék” és a tisztánlátásra képtelenek voltatok, kedves RMDSZ-szes barátaink, mint én és kollégáim, vagy lehet, hogy valóban sokkal okosabbak vagytok, mint mi, voltak nagyra törő, magasztos terveitek, de inkább kormányoztatok velünk, az úgymond hülyékkel, és lapítottatok, elhallgatva a nagy ötleteket, javaslatokat. Miért? Mert nektek ez így ugye jobban megérte, kifizetődőbb volt a saját érdekeiteket nézve! S ami az úgymond magyarellenességre alapozó kampányt illeti, én elfogadom, hogy megszólnak, szidnak, ha valamit vétek, de hogy ezt tegyék csak azért, mert román vagyok, azt nem tűröm! Mint ahogy én sem gyalázok egy magyar politikust sem csak azért, mert az magyar nemzetiségű! Én már akkor megmondtam az RMDSZ-nek, ha nem tudtak tisztességesen játszani, betartva a megállapodást, nem is fognak bejutni a városvezetésbe, amennyiben az USL megkapja a kétharmados többséget az önkormányzatban. Van egy régi román közmondás, lehet, ismeri, így szól: „Minthogy egy hülyével győzni, inkább egy okossal veszíteni!” Egy dolog a politika, legyen szó akár egy kisebbségi nemzet politizálásáról, amit egy párt vezetőinek jelleme határoz meg, és más dolog az emberi tartás és jóérzés. Politikában sem szabad az emberi jóérzést semmibe venni. Így alakult, hogy ezt követően az RMDSZ, noha ők szegték meg a megállapodást, még ők érezték sértve magukat, s nehogy kiderüljön, mennyire tisztességtelenül politizáltak a kampány alatt, elkezdték terjeszteni, hogy a nagyváradi polgármester egy magyarfaló vadállat. Én mint polgármester, azon vagyok, hogy tiszteljek minden nagyváradi polgárt. A magyarok legyenek büszkék arra, hogy magyarok, mint ahogy én is büszke vagyok arra, hogy román vagyok. Sose szégyelltem bevallani, bármit hordtak össze rólam, igenis egy Rév mellőli kis faluból származom, és szeretem a szülőfalumat. – Mit üzen azoknak a nagyváradi magyaroknak, akik sérelemnek vélik az ön egyes intézkedéseit, hiszen ön nekik is a polgármesterük? – Ha valós gondokért, megoldatlan bajokért neheztelnek rám, azon leszek, hogy amire képes vagyok, megtegyem. De amit húsz év alatt sem tettek itt meg, azt én négy alatt meg kellene egy-kettőre oldjam? Iparkodom. Szeretném a tetteimmel igenis igazolni, hogy jót akarok ennek a városnak. Két évvel ezelőtt egy biharpüspöki fórumon az egyik öreg magyar azt mondta nekem, hogy mai napig olyan utcában lakik, ahol nincs aszfaltút. Száz éve lakik a családunk itt, mondta nekem az öreg, mutassa meg, mit tettek maguk ezért a városért, azonkívül, hogy adókat rónak ki ránk? Tudja, akkor elgondolkodtam, mert mit lehet mondani ott, ahol ma sincs aszfaltút, csatorna? Tisztában is voltam azzal, hogy ezek az emberek nem fognak rám szavazni. Vannak tehát valós, objektív gondok, amiket a szememre vethetnek. És vannak azok, az úgymond etnikai síkra terelt elégedetlenségek, melyek itt a magyarokat érintik. Kijelentem, én igenis tisztelem azt, amit a magyarok ebben a városban az idők során tettek. Kérdezheti, miben nyilvánul meg ez a tisztelet? Például abban, hogy azon vagyok, hogy bármi áron megmentsük a régi magyar világban épített műemlék épületeket. Nézzen csak szét, kérem, itt, az irodámban, ahol most beszélgetünk. A képeket, melyek a falon lógnak, szándékosan úgy válogattam össze, hogy Várad nagy építői legyenek rajta. Látja, az ott Rimler Károly polgármester, akinek nagy tisztelője vagyok, ő nagyon sokat tett ezért a városért. Mellette pedig ott van Aurel Lazăr arcképe is. Mint ahogy a másik falon magyar királyokat ábrázoló festményt is talál és román történelmi szereplőket. Ezek a képek így együtt adják Várad jelenét. Magyarokkal és románokkal, mert ez a valóság, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Senki nem vitathatja el Várad magyar múltját. Én sem fogom, és nem is akarom. A nagyváradi magyaroknak meg azt üzenem, legyenek nyugodtak, hiába állítják egyes politikusok, hogy megváltozott a magyarsághoz való viszonyom, ez nem igaz. Elismerem a múltjukat és tisztelem őket. Persze legyen az is világos, hogy igenis lesznek, lehetnek még politikai vitáim olyan politikusokkal, akik magyarok. De a magyar emberek tisztelete és a magyar politikusokkal való esetleges politikai érdekellentétek esetünkben két külön dolgot jelentenek. És üzenem a nagyváradi magyaroknak, hogy akár hiszik, akár nem, azt szeretném, ha itthon éreznék magukat ebben a városban, hiszen itthon vannak benne. Szőke Mária Reggeli Újság Erdely.ma 2013. szeptember 29.Akadályoztatott koszorúzásA nagyváradi önkormányzat illetékes testülete elutasította, hogy október 12-én az elmúlt évek hagyományaihoz híven az RMDSZ megkoszorúzza a Szent László-templom falán levő emléktáblát. Évek óta hagyománynak számít, hogy október 12-én az RMDSZ közösen a Premontrei Öregdiákok Egyesületével megkoszorúzza a Szent László-templom falán lévő azon táblát, mely azoknak az antifasiszta hősöknek állít emléket, akik 1944-ben életüket áldozták a központi híd felrobbantásának megakadályoztatásáért. Az RMDSZ péntek esti küldöttgyűlésén Szabó Ödön ügyvezető elnök arról számolt be, hogy az önkormányzat illetékes testülete az idén elutasította a Szövetség erre vonatkozó kérését, illetve nem értett egyet azzal, hogy az ünnepség a hivatalos városnapi rendezvények részét képezze. A politikus hangsúlyozta: „a meccs még nincs lejátszva”, megpróbálják törvényes úton addig forszírozni az ügyet, amíg a Polgármesteri Hivatal végül csak engedélyezi, ha pedig nem, akkor is lesz valamilyen fajta megemlékezés, esetleg a templom falain belül. Úgy fogalmazott: nem hátrálnak meg, mert aki fél, nem szabad. „Az önkormányzat a Nagyváradi Ősz-fesztivál eseményeire hivatkozva utasította el a kérelmünket, a mi véleményünk szerint viszont a programokat illetően semmi sem változott tavaly óta. Meg fogjuk találni a módját annak, hogy törvényesen megkoszorúzzuk a táblát, és hivatalosan megemlékezzünk azokról, akik életünket áldozták Nagyváradért. Ha Rimler Károly, akit előszeretettel emleget a mostani városvezetés, egy arckifejezéssel reagálhatna a mostani döntésre, nem biztos, hogy az érintetteknek tetszene ez a gesztus”- közölte. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2014. április 23.Csak a román áldozatokra emlékeztek VáradonNémi feszültséget szült a Bihar Megyei Tanács legutóbbi ülésén, hogy a román csapatok bevonulásának 95-ik évfordulója alkalmával post mortem díszpolgárrá avattak több személyiséget. Nagyvárad egykori polgármestere, a „városépítő” Rimler Károly mellett az ügyvéd Aurel Lazăr, Ioan Ciordaş, Nicolae Bolcaş és Traian Moşoiu tábornok érdemelte ki a címet. Továbbá Viorel Faur egyetemi történészprofesszor A Bihar megyei román lakosság drámai helyzete 1919 első hónapjaiban című könyvét is méltatták. „Azt gondolom, hogy 95 év után eltelt elég idő ahhoz, hogy Tacitus szavaival élve gyűlölet és részrehajlás nélkül lehessen írni a történtekről” – fogalmazott felszólalásában Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a nacionalista műveiről ismert történész újabb munkájára utalva. A képviselő emlékeztetett, hogy áldozatok minden egyes háborúban, mindkét oldalon voltak, és ha az áldozatokról emlékezünk, akkor azt is el kell ismerni, hogy a 1919-ben a helyi magyarságnak is voltak áldozatai, például Kisnyégerfalván és Köröstárkányban. „Jó lenne a múltat lezárni, és a szétválasztó egymásrámutogatás helyett a jó cselekedetekre összpontosítani” – üzente a történész végzettségű RMDSZ-es képviselő, akinek felszólalása nem aratott nagy sikert a jelenlévő román történészek körében. Meglátása szerint viszont a többség megértette és elfogadta a gondolatot, ám a valós továbblépéshez még időre van szükség. „Mindkét részről voltak elkövetett bűnök, ezeket be kell ismerni, és tovább kell lépni” – szögezte le Szabó Ödön, aki az ülésen átadta Aurel Chiriacnak, a Körösvidéki Múzeum igazgatójának azokat az egykori jegyzőkönyveket, amelyek az 1919-es események köröstárkányi, illetve kisnyégerfalvi áldozatairól számolnak be, hogy a következő gyűjtemény immár Tacitus elve szerint készülhessen. Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 2015. május 19.Egy megye, egy város, egy kor emlékezeteErdélyben-Partiumban példátlan, jellegében unikális, egy, a két világháború között napvilágot látott, várostörténeti munka hasonmás kiadása jelent meg a Várad folyóirat égisze alatt. A több mint 850 oldalas Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 című kiadvány hetven intézményt, több mint hétszáz Biharországban született, vagy itt tevékenykedett jeles személyiség életrajzát, pályáját prezentáló monumentális mű kimeríthetetlen forrást és élvezetes olvasmányt kínál. Szilágyi Aladár ismertetője. Gyerekkoromban akárhányszor Diószegen nyaraltam Imre nagyapáméknál – apám nevelőszüleinél – mindig nagy érdeklődéssel lapozgattam az Öreg Biblia mellé helyezett Emlékkönyvet. Örömmel töltött el, amikor fölfedeztem, hogy a nagybibliányi, vaskos kötet 683. oldalán Imre nagyapó neve is szerepel. Mivel még iskolás korom előtt jártasságra tettem szert a betűk világában, büszkeséggel silabizáltam a képmása körüli – számomra akkor még nehezen érthető – szöveget, mely szerint „azok között az iparosok között, akik valóban magas művészi nívóra emelték ebben a megyében az asztalos ipart, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legelsők sorában foglal helyet Végh Imre diosigi (sic!) műasztalos.” Keblem tovább dagadozott, midőn tudomásomra jutott, hogy „Oradeán (!) Országh Antal orgonakészítőnél dolgozott, ahol teljesen elsajátította az orgonaépítést. (…) Pécsre ment és ott az európai hírű Angster gyárban kapott alkalmazást. Egyike volt azoknak, akiket a gyár 1905-ben a budapesti Bazilika orgonájának megépítésével bíztak meg.” A Végh Imre érdemeit taglaló szócikk egyike annak a több mint 1700 (!) életrajznak, pályaképnek, amit a Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 (továbbiakban: Emlékkönyv) tartalmaz… A kötetet megálmodó, szerkesztését irányító Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztője imígyen vallott a példátlan méretű kiadói vállalkozásról: „Ebben a könyvben akartam összehozni ennek a városnak és ennek a vármegyének minden olyan fiát, amelyik ezért a városért és ezért a vármegyéért dolgozott. (…) Talán ebbe a könyvbe sikerül összehozni őket. (…) Igyekeztem egész életemen keresztül megteremteni az összhangot együttműködést, kultúrközeledést az itt élő nemzetek fiai között. Tollal, szóval, cselekedettel propagáltam és hirdettem ennek szükségességét.” Ha csupán ennyit tartalmazna a Sonnenfeld Adolf könyvműhelyéből 1937-ben „Oradeán” kikerült Emlékkönyv, akkor is indokolt lehetett, hogy annak idején minden magára adó nagyváradi polgár otthonában kegyelettel böngésszék és őrizzék. De az Emlékkönyv nem hagyományos lexikon, sokkal több annál. A kiadvány fentebb idézet teljes címe, azon belül maga az „Öregdiák-Emlékkönyv” műfaji minősítés talán az 1929 óta enyhébb (hivatalosan „eltörölt”) cenzúra éberségének altatását szolgálta, viszont az azt megelőző „Kultúrtörténet” besorolás nyílt bevallása annak, hogy mennyivel többre törekedett a Fehér Dezső vezette szerzőgárda, minthogy egy hagyományos városenciklopédiát írjon-szerkesszen. A kötet bevezető fejezete Nagyvárad történetét vázolja fel a város alapításától – a következő századok Váraddal kapcsolatos legfontosabb történéseinek ismertetését követően – az Emlékkönyv jelenidejéig, a Trianont követő impériumváltás utáni másfél évtized eseményeivel bezárólag. A Nagyvárad és Biharmegye kiváló szülöttei című alfejezet a teljesség igénye nélkül mutat be betűrendben tizenkilenc személyiséget, olyanokat, akik a politika, a közélet, a kultúra, az egyházi élet terén öregbítették Biharország hírét s nevét. A következő alfejezet, a Nagyvárad kultúrtörténete az itt született, illetve itt tevékenykedett múltbeli irodalmárok, tudósok seregszemléje. „A századelő világának részletes bemutatásával – mindenekelőtt a város régi tiszti karának és főleg Bulyovszki József és Rimler Károly polgármesterek munkájának külön méltatásával – más mondanivaló is megfogalmazódik – mutat rá a kötet élén olvasható szövegében Kormányos László történész. „A századelő világa ugyanis nemcsak polgárságának lokálpatriotizmusából táplálkozott, hanem elöljáróinak, városépítészeinek, várospolitikusainak szakszerűségéből, hozzáértéséből, odaadásából. E várospolitikusok azonban nemcsak tehetségesek voltak, de minden rendelkezésükre álló eszközzel felkarolták és ösztönözték ennek a városnak a gerincét adó kereskedő-iparos polgárságát. E kettő – a városvezetés és a polgárság szoros kapcsolata, egysége és együttgondolkodása nemcsak a sikeres fejlődés záloga, de egyben követendő példa minden kor számára.” A Várad folyóirat égisze alatt, az Europrint nyomda műhelyében készült reprint kiadvány értékét jelentős mértékben gazdagítja kortársunk, Kormányos László átfogó jellegű, alaposan dokumentált előtanulmánya, mely Város a béke árnyékában – Nagyváradi korrajz két világháború korszakából címmel került a kötet élére. „Az Emlékkönyv ezen része ugyanis nem kifejezetten várostörténet – írja Kormányos az első fejezetről –, hiszen nem egyforma súllyal és jelentőséggel mutatják be a város múltjának egyes korszakait. Kifejezetten azoknak a várostörténeti korszakoknak a kiemelésére törekszik, amelyek a meglévő város felvirágzását mutatják be. Azok az eredmények és azok a személyek – nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül – jelennek meg, amelyek és akik naggyá, és virágzóvá tették ezt a várost, illetve a hatalomváltást követően meghatározták akkori helyzetét.” Az Emlékkönyv kultúrtörténeti része az egyházi élettel kezdődik, az egyházak mutatják be önmagukat. Felekezeti életük rövid történetét, intézményeik ismertetését követően a város kulturális életében, a nemzeti közösségek megtartásában, az oktatásban betöltött szerepük részletes bemutatása következik, az egyházak legjelesebb vezetőinek rövid méltatásával egyetemben. A következő nagy fejezetek kérdésköre az iskolák, az egészségügy, a sajtó, a képzőművészet, a kulturális intézmények, a sportélet, az ipar, kereskedelem, a pártok történetét taglalja, természetesen az adott terület élenjáróinak elmaradhatatlan prezentálásával. Jelentős spáciumot kapott a megye, a vidék hasonló, témák szerinti bemutatása is. A monumetális munka külön „pikantériája” a Magyarországra került öregdiákok című fejezet. Ugyanis a „nemlétező” cenzúra miatt, pótlólag dolgozták fel a város Magyarországra szakadt vagy repatriált szülötteit. Ezt a tekintélyes anyagot végül római oldalszámokkal ellátva „csempészték be” a könyv közepébe. – Ha majd valamelyik ifjú történészünk érdeklődését felkelti a mű keletkezéstörténete, érdemes lesz utánajárnia: Fehér Dezsőnek vagy inkább az ő elhalálozása után az érdemi munkát befejező Hőnig Sándornak miként sikerült elérnie, hogy efölött a „veszélyes” személyiségeket felsorakoztató lajstrom fölött az illetékesek szemet hunyjanak… Egyébiránt az Emlékkönyv szerkesztői, szerzői tudatosan törekedtek arra, hogy kötetükben nagyvonalú gesztussal, becsülendő tárgyilagosságal – nem kis stratégiai, aktuálpolitikai érzékről téve tanuságot –, terjedelmes spáciumot biztosítottak a város, a megye életében a magyarságot fokozatosan kiszorító, az impériumváltás után felpörgött román „jelenlét” következményeinek, a románság egyre dominánsabb politikai, adminisztratív, városvezetői szerepének. Kormányos László imígyen foglalja össze az Emlékkönyv jelentőségét: „Az 1933-ban elkezdett gyűjtőmunka eredményeként összességében a két világháború közötti Nagyvárad egyik legfontosabb magyar kulturális eredménye született meg, amely azonban közel sem csak a magyarság érdemeit, várostörténeti szerepét kívánta kiemelni. A kultúrközeledés legfontosabb alapját, eszközét ugyanis a lokálpatriotizmusban találták meg az alkotók. Abban a lokálpatriotizmusban, amely a városhoz és nem kifejezetten a nemzethez kapcsolódó tudat, és mint ilyen hajlandó és képes mindenkit integrálni, mindenkinek az érdemét, a városért végzett munkáját elismerni.” Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. október 22.Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhözA Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven. Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit. Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt: 1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről. 1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében. 1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. 2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet. És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait: 18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter; 21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete; 22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről; 12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv; Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon; Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében. Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében. Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. június 27.Nagyjaink sírjainálA Szent László Napok keretében pénteken a nagyváradi Rulikowski temetőben látogathatták meg a megyeszékhely nyagyjainak sírját Farkas László vezetésével. A sajtó képviselőin kívül egy tucatnyian érkeztek, és elsősorban az időssebb korosztály volt jelen, akik a közel kétórás sírkerti sétán pontos képet kaphattak arról, hol nyugszanak Nagyvárad neves szülöttei. Az első állomás természetesen a temető névadójának, a lengyel származású Rulikowski Kázmérnak a sírja volt. A szabadságától megfosztott nemzet hős fiát, aki mint orosz dzsidáskapitány átállt a magyar forradalom mellé, ezért 1849. augusztus 28-án a Bóné kút mellett kivégezték. Ott is temették el, de később a váradiak díszsírhelyre temették az újonnan megnyitott köztemetőbe, ami a nevét is viseli. Alig valamivel fennebb, a Steinberger kápolnával átellenben nyugszik Rimler Károly, Várad leghosszabb ideig tisztségben lévő polgármestere, aki olyan fejlettségre emelte Nagyváradot, ami az akkori időkben a monarchia nagy városaival versenyzett. Rimler Károly 1902. március 20-ától 1919 május 31-áig Nagyvárad polgármestere. Sulyok István református lelkész sírjánál is megálltak. Az egyházi írót háromszor választották meg a Trianon után alakult Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének (1921-ben, 1926-ban, 1939-ben), a román hatóságok azonban egyszer sem járultak hozzá beiktatásához. A Rulikowski temetőben nyugszik Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas magyar klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja is. A temetőlátogatók megtudhatták ugyanakkor azt is, hol nyerte el végső nyugalmát Soós István, Rimler Károly méltó utóda, aki a gettósítást nem volt hajlandó megvalósítani, így inkább lemondott. Felkeresték még Tabéry Géza sírját, és eglátogattak még a két katonasírt, a magyar és a német katona, valamint Árvay Árpád sírját is, akiről sokan tudják, hogy író, újságíró, országgyűlési képviselő volt, Fény gyúlt a toronyban címmel pedig riportkötetet írt a magyar hatalomátvétel első napjairól Nagyváradon. Ötvös Béla szintén író, hírlapíró, szerkesztő, lapkiadó minőségében vonult be a várostörténetbe. Mindezek mellett még a jó kétórás temetői sétán felkeresték Bölöni Sándor, Madas István színész és Busth Dávid sírját is. Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. április 19.Újabb zászlókitűzés lesz Nagyváradon, a román sajtó máris uszítÚjabb történelmi és közösségi jelkép kerül fel április 20-án délben Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodájának homlokzatára – közölte az eseményt beharangozó képviselői sajtóiroda. A regionalizmus haladó európai gyakorlata és annak romániai meghonosítása, erősítése jegyében ezúttal az Erdély-zászlót tűzi ki a volt királyhágómelléki református püspök, az eseményre várják mindazokat, akik magukénak érzik a harmonikus együttélés regionális eszméjét – áll a meghívóban. A nemrég Kolozsváron „letartóztatott” történelmi szimbólumot pontban 12 órakor tűzi ki csütörtökön Tőkés László a Kálvin utca 1. szám alatti képviselői iroda erkélyére, a már ott lobogó forradalmi magyar (1956-os) és román (1989-es), az uniós, a székely és a partiumi zászlók mellé. Noha a lobogó kitűzésének dátuma nem kötődik konkrétan semmilyen eseményhez vagy évfordulóhoz, vélhetően az európai parlamenti húsvéti szünet nyújt rá alkalmat, a nacionalista román sajtó mégis sietett provokációnak beállítani a gesztust, mivel hogy április 20-a a román királyi had Nagyváradra történő 1919-es bevonulásának napja. A Bihoreanul című bulvárportál például azt írta, hogy „amikor a nagyváradi románok annak a 98. évfordulóját ünneplik, hogy a Traian Moşoiu generális vezette Román Hadsereg bevonult és átvette Rimler Károly polgármestertől a város kulcsait, a román adminisztráció bevezetésének jelképeként”, akkor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy olyan eseményt szervez, ami lehet véletlen egybeesés, de inkább „provokációnak vagy a volt református püspökre jellemző excentrikus aktusnak tűnik”. itthon.ma/erdelyorszag 2017. június 9.Román ünneplés, magyar esélyAhogy közeledik az 1918-as, a román történeti mitológiában „nagy egyesülésként" emlegetett, valójában egy egyszerű nagygyűlésnél nem sokkal több gyulafehérvári román tömegrendezvény századik évfordulója, úgy szaporodnak a magyarokkal szemben jó esetben csak érzéketlen, rosszabb esetben szándékosan provokatív megnyilvánulások román részről, amelyek célja az, hogy a román nagyközönség előtt bizonyítsák kezdeményezőjük „hazafiságát" A legújabb ilyen kezdeményezés Nagyváradon látott napvilágot, ahol román értelmiségiek egy csoportja petíciót kezdeményezett, amelynek célja, hogy a települést nyilvánítsák „a román egyesülés városává", arra hivatkozva, hogy Aurel Lazăr helyi román ügyvéd házában írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Magyarországon élő románok a magyarok, németek és a többi nemzetiség megkérdezése nélkül kinyilvánították, hogy el akarják szakítani Magyarországtól az általuk is lakott megyéket. A petíció „kulturált" szellemiségét jól tükrözi, hogy Budapestet az „elnyomó magyarok” fővárosaként emlegeti, ami a korabeli európai országokban – pláne Romániában – élő kisebbségek helyzetét a Magyarországon élőkkel összehasonlítva még akkor is arcátlan hazugság, ha az akkori román jogkövetelések egy részét mai szemmel jogosnak is találjuk. Emellett a Magyarországot végigfosztogató román hadsereget méltatja, amiért leverte a Tanácsköztársaságot, esélyt adva Magyarországnak, hogy a demokratikus fejlődés útjára lépjen – de ami a magyarok „frusztráltsága” miatt nem valósult meg. Nos, hogy a nemzeti önrendelkezés jogát kirekesztően értelmezve egy 1918-ban 92–93 százalékban magyarok lakta várost akarnak a román egyesülés városává nyilvánítani egy román nyilatkozat aláírása miatt, eleve nem kis cinizmusra vall – az viszont még nagyobbra, hogy a kommunisták valóban indokolt leverése miatt hálát követelnek, amikor közismert tény, hogy a román hadsereg már 1918-ban, vagyis a kommunisták 1919 márciusi hatalomra kerülése előtt megtámadta az antanttal amúgy már fegyverszünetet kötött Magyarországot. Való igaz, hogy például Nagyvárad polgármestere, Rimler Károly 1919. április 20-án a kommunisták ellen kérte fel bevonulásra a románokat – de a város etnikai viszonyait figyelembe véve az lett volna a természetes, ha ezt követően kivonulnak. Ehelyett azonban hódítóként viselkedtek, mint ahogy tették azt egész Magyarországon, ameddig eljutottak. Vagyis Románia fegyveres erővel szállta meg Kelet-Magyarországot, amit a győztes nyugati hatalmak azért hagytak jóvá, mert hatalmi érdekeik ezt kívánták, és ezt 1920-ban, a trianoni békediktátumban szentesítették. Az 1918-as nagygyűlés misztifikálása csupán annak elkendőzését szolgálja, hogy Románia a nagyhatalmak kegyéből foglalhatta el és tarthatta meg Erdélyt és Kelet-Magyarországot. Ha ugyanis valóban az önrendelkezés wilsoni elveit vették volna figyelembe, akkor nem hagyhatták volna figyelmen kívül a Kolozsvárott megrendezett, hasonló kaliberű magyar nagygyűlést. De hagyjuk a történelmet: a legfrissebb magyarellenes lépések közül említést érdemel még a PSD színeiben az Európai Parlamentbe jutott Cătălin Ivan ostoba provokációja, aki Facebook-bejegyzésben vádolta meg az RMDSZ-t azzal, hogy szabályzata tiltja a szövetség politikusainak, hogy románnal házasodjanak. Utóbb maga is elismerte, hogy ez hazugság, ám a maga szemszögéből a mérleg pozitív: hangulatot keltett a magyarok ellen, önmagát pedig „jó románként" könyveltette el, aki figyelemmel követi, mit művelnek a „gyanús” kisebbségek. De ott vannak az örökös vesszőparipák, a magyar anyanyelvhasználat, az utcatáblák, az oktatás elleni hatósági hadjárat, vagy a Trianon valós történelmi körülményeit vizsgáló, professzionális magyar történészcsapat elleni román hőbörgés. Mindez így, a mélyromán ünnepi felhorgadás küszöbén ismét csak azt jelzi: a románok körében még mindig befejezetlen a nemzetépítés folyamata, amelyet a 21. században is 19. századi, az őshonos kisebbségek elnyomásával, jogainak megtagadásával, történelemhamisítással próbálnak megvalósítani. Biztosak lehetünk benne, hogy ahogy egyre közelebb kerülünk 2018-hoz, tovább fokozódik majd a soviniszta őrület, és csúcsra pörgetik majd a „ki a nagyobb román”-lemezt, amelynek egyik visszatérő eleme lesz a magyarok ócsárlása, megalázására, provokálására tett kísérlet. Ugyanakkor a centenárium alkalmából Romániára eső nemzetközi figyelem számunkra, magyarok számára is esélyt jelenthet, ha okosan és jól sáfárkodunk vele. Jó lenne kihasználni az alkalmat, és idejekorán felkészülni, hogy itthon és a nemzetközi fórumokon is higgadtan, de határozottan, a korszerű emberi és kisebbségi jogi érvekre támaszkodva ismertessük a magyar álláspontot, és leplezzük le a román történelemhamisítást, hazugságokat és a befeketítésünket célzó kampányokat. Hogy a centenárium alkalmából a mindent elöntő nemzetieskedő mámoron túl a jogos kisebbségi sérelmekre, és a száz éve betartatlan román ígéretekre is ráirányítsuk a figyelmet. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
